Köszöntöm Önt a Fiumei úti Nemzeti Sírkert
múltját és jelenét bemutató honlapon!

Egy olyan - virtuális - temetői sétára invitálom, amelyen néhány kattintással felidézheti a magyarság elmúlt 200 évének kiemelkedő, bár nem mindig pozitív, történelmi személyiségeinek, tudósainak, irodalmi, zenei, színházi, építészeti, oktatási és képzőművészeti élete kiemelkedő alakjainak emlékezetét. A munkásságuknak kijáró tiszteleten és megbecsülésen túl egyetlen dolog köti őket össze: mindannyian a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszanak.

A Budapesti Temetkezési Intézet ZRt. vezetőjeként büszke vagyok arra, hogy a - munkatársaim és külső szakemberek közreműködésével valamint számos külső forrás felhasználásával megvalósult - honlap létrejöttével hozzájárulhatunk nemzeti örökségünk megőrzéséhez.

Budapest, 2007. május 23.

Simóka Kálmánné dr. Vezérigazgató

A Fiumei úti Nemzeti Sírkertet (Kerepesi úti temető) elmúlt közel 160 évének, honlapon olvasható, története a Budapesti Negyed 24. (1999/2) számában megjelent, Tóth Vilmos történész által írt tanulmány kivonata. A tanulmány teljes szövege, valamint - közvetlenül vagy közvetve - a temetőről 1999-ig megjelent könyvek és írások bibliográfiája (és még sok további, a budapesti temetőkkel kapcsolatos írás a Budapesti Negyed 24. (1999/2) honlapon olvasható.

Letöltés: PDF-formátumban

A Sírkert története

Keresés Impresszum Jogi nyilatkozat Vendégkönyv Partnereink Oldaltérkép Lapoda Multimédia